MAGAMRÓL

32 éves mûvésztanár vagyok. A kõbányai Szent László Gimnázium rajz szakán tanultam. Innen a Szegedi Tudományegyetem Tanárképzõ karára vezetett az utam. Egyéni kiállításaim 2000-tõl indultak, majd sorra következtek többnyire egy kép-egy idézet címszóval. Munkáim alapvetõen figurálisak, kezdeti harsány korszakom inkább sík-dekoratív, mozaikos szerkezetû volt, a színek élesek, magában való kontrasztokra épültek. Késõbbi, egyetemi éveim alatt és után született munkáim már lírikusabbak, merengõek, felváltják a korai harsány színeket a pasztell derengések, kontúrok, és megjelenik az elõtér, hátér is, de mindvégig hangsúlyos az arc, a tekintet és a kéz. Fõ témám az ember kifürkészhetetlensége, a kézzel nem fogható, szemmel nem látható tettenérése, megragadása és képi vagy írott megjelenítése. Ez az örök megismerési vágy ad újabb és újabb témát, ihletet. Visszatérõ motívumok munkáimon a merengés, a szomorúság, magány, vagy elszigeteltség érzése, mely a mai ember örök sajátja.