PESZTRÓ
Láng Elek hetente háromszor teljesített kocsmaszolgálatot a sarki Pesztróban.
Igen, a pesztró elnevezés a maga egyedi mivoltában egy kegyetlen hajcihő következményeként született meg, a presszó és a bisztró egyfajta összecsapásából, mert Bubákné és a társtulajdonos Vad Irma vérre menő szócsatákat vívott egy királyfröccs társaságában közös üzletükben, mely már - már egy elposványosodott fodrász szalonná vedlett le, jól menő sztájling szeparéból (az a bizonyos gazdagsági válság).
Így adódott, hogy heves arculatváltásba kezdtek, és olyan ténymegállapításra jutottak, hogy ide úgyis csak a részegek jönnek be, no meg a friss diplomások, hát keressük meg az igényeiket, és elégítsük is ki rögtön, amolyan reálszisztematikusan, de 18-as karika nélkül (mert a személyi gerjedelemadó ugye).
Így jött a haláltusé, miszerint Irma elképzeléseként a presszó a jó kifejezés, mert szíve sugallata szerint ide depresszálódni jön az ember, így méltatva a helyet, csakis a presszó elnevezés lenne korrekt.
Bubákné pedig, aki szappanbuborékgyáros feleségként a sznobizmus életigenlője volt, a bisztró nevet erőltette mivel a bi-elnevezés teret ad mindkét anomál állapotnak, s így nem csak a depressziósok nyughelye lehetne ez a lokál, hanem mindjárt az optimistáké, sőt hovatovább a bipolárisok fellegvárává válhatna egyben, ha fortuna is úgy akarja.
Ez ugye anyagi szempontból sem lenne indokolatlan, csak hát Irma szerint akkor ez egyben az öngyilkosok utolsó állomásává is válna (vagy búcsúlevél csomóponttá),no és kinek hiányzik hogy reggelente a körberajzholtakat kerülgesse - főleg egynehány sör után.
Ez a vita csak akkor csitult el a két társtulaj között, mikor már orrvérzésig tartott, és már - már harapófogóval kellett őket szétválasztani, s így külön utakra kényszeríteni - egy reggelig, mikor is a sarki hentes egy gyors mozdulattal (vaskos tízezresek meglengetésével) vetett véget e tragikomédiának, és átvette a boltot, megtéve PESZTRÓVÁ, (azaz saját szabadértelmezésében pesszimista trógerek üdülőövezetévé).
Így csitult el a parázsvita, de mind a mái napig is emlegetik e ominózus esetet, sőt szökőévente nyilvános felvonulásokkal és éhségsztrájkokkal (de ki számolja ekkor a söröket) teszik emlékezetessé ezt a mártíromvitát.
És itt jön a képbe fent említett Láng Elek,(nyugalmazott vándorcirkusz igazgató), aki egyfajta önkéntesként heti háromszoros rendszerességgel rója az utcát, és magát a lebujt - ilyen és hasonló attrocitásoktól mentesítve ezzel, holmi nonprofit módon, csupán kosztért- kártyáért.
"Borúra nedű!" -amúgy is ez a jelszava, és emellett ő ki is tart, minden áldott járőrözéskor, és a "mindenkinek a vendége vagyok" jelmondattal még szalutál is az asztaloknál.
Ezért a karitatív tettéért egyszer már javasolták köztéri szobornak is, de sajnos pénz beszél, kutya iszik, így ez csak üres vágyálom maradt, s tevékenysége továbbra is csak erkölcsi megbecsüléssel járt, s csak nem manifesztálódott-egyenlőre.
Szóval Elek második otthona ez a pesztró lett, s érdekes véletlen, hogy egyszer itt érintette meg a szerelem szele is( egyfajta borgőzös fuvallat), egy idetévedt lángvörös hajú lány személyében, ki mindenkire csak szórta a szitkokat, de Elek felismerte szemében a fényt, és belelátva kényszerképzeteibe, pártfogásába vette.
A lány attól fogva csendesebben viselkedett, és egyfajta füstrománc alakult ki közöttük (igen, ezt még a vak Pityu bácsi is észrevette- egyfajta metilkommunikációból).
Csak úgy izzott köztük a levegő, és mindenki a maga módján szorított is Eleknek, mert sok barátot szerzett itt az évek alatt-s csendes megfigyelőként drukkolták ezt az élet írta szappanoperát.
Állítólag Elek egy gyenge pillanatában a lány fülébe suttogta párás szemekkel:
-"Én mindig ott leszek.."
Későbbi legendák és rossz nyelvek úgy beszélik, hogy a mondat vége valójában így szólt :
-A Pesztróban.."
Ám telt múlt az idő, és a lány már a kinti világba invitálta őt, bűnre csábítva, fondorlatosan.
-Elkísérne engem a sarokig?
Ez valahogy már mindenkinek szemet szúrt, és félig helytelenítve figyelték a felpörgött eseményeket. De Elek állta a sarat:
-Maga is tudja, kisasszony, hogy az már kívül esik a járőr területemen, ne kérjen lehetetlent! - Vagy egy másik alkalommal:
-Esetleg moziba elmehetnénk...-pendítette meg a kis liliom. De golyója célt tévesztett, Elek derekasan állta a sarat.
-Maga is tudja hogy a szerda nekem törzsnapom, ne kísértsen! - így a leány egyszer csak elmaradt, és a napok ugyanúgy telnek e falak közt, s semmi nem változott, hacsak az nem hogy Elek azóta szótlanabbul dönti be a feleseket, mint valaha.
Egy nap aztán mártíromi kijelentést tett.
Saját akaratából úgy döntött, hogy eztán csak a munkának él, és önként heti hétre növelte a járőrözendő napok számát.
Járása komorabb lett, és egy nap azon kapták rajta, mintha munkaidőben körmölt volna valamit, de senki sem firtatta amolyan betyárbecsületből.
Aztán megtörtént a tragédia, melytől titkon mindenki tartott, de senki ki nem mondta volna, inkább ráivott kettőt:
Láng Eleket holtan találták a Pesztró előtt, már körberajzolva, kezében búcsúlevél.
-Én mondtam, hogy az öngyilkosok mekkája lesz! - suttogta sűrűn keresztet vetve, elmenőben Vad Irma (és áldotta a teremtőt hogy e helyhez már csak törzsvendégi státusza köti).
Így nem csoda, ha egy napon Elek utolsó kívánságaként előterjesztették az önkormányzatnak, hogy posztumusz bár, de róla kéne elnevezni a helyet, hiszen ki lenne méltóbb alany erre mint ő, a helység kabalája.
2011.nov.
