VEDLÉSEM TÖRTÉNETE
Az egész egy átkozott vasárnapon kezdődött, löncsvásárlás közben.
Úgy történt, hogy egy Lóvári cigányasszony elátkozott, mert elékerültem a bevásárlósorban.
Igen, jól olvasta kedves olvasó, ezért a banális indokért vesztettem el eszem és minden másom kis híján, de hát mit tegyünk, ha a kor embere a végleteké, minden primitív autentitásával együtt is, ösztönösen maximalista, főleg ha bosszúról van szó.
Most már tudom, hogy az a bizonyos fatalikus átok egy ótriászi gyilkosmantra volt, melyet anno decembár a jégfogú mamutok leterítésére használtak. Hogy honnan tudom mindezt? Higgyék el, utánajártam.
Végső elkeseredésemben fölkerestem egy régészt aki exsámán volt és szabadidejében lélekbúvár, s háromszoros regressziós hipnózissal kétséget kizáróan kiderítette: Engem elátkoztak.
Elég az hozzá, hogy az ominózus bevásárlóbaleset utáni reggel belenéztem gyanútlanul a borotválkozótükrömbe,és elsápadtam. De ne azt a pillanatnyi sápadást képzeljék el, mit önnön látványunk okoz a reggeli idealista énképünknek, hanem egy permanens elszíntelenedést.
Ezt még betudtam az előző esti kártyapartinak, ahol is tetemes összeget vesztettem, és mi tagadás, felöntöttem a garatomra, no de ennyire?
Ez a szokványtalan sápadtság egész napomra rányomta bélyegét. Munkám közben is (főállású ároköntő vagyok) félszemmel magamat lestem a kirakatok tükreiben.
Lehet hogy meghűltem?
Másnap már egyértelműbbé vált állapotom - alig bírtam kikelni az ágyból.
Húzott magához, s egész nap úgy éreztem, mintha egy részem ott maradt volna.
Este láttam meg, hogy valóban ottmaradtam, mintha árnyékom pihent volna az ágyon.
Harmadnap már kétséget kizáróan, fakó kabátként feküdt az ágyon a bőröm, vagy inkább az aurám, nem tudhatom.
Asztrálfényem elhagyott engem, s mint akit körberajzoltak - úgy éreztem magam.
Negyednap már észre sem akartak venni az emberek, többen a lábamra léptek, sőt a buszon egy idős hölgy az ölembe ült, s ott utazott zavartalanul 3 megállót. Szégyenemben levegőt venni sem mertem, csak pirultam hazáig.
-Végére járok!- döntöttem el, és otthon azonnal fellapoztam a kerületi nagyokost, és aktuális segélyhívó számokat kerestem.
A lelkisegélyszolgálat harmadszorra vette fel, mindegy éreztetve velem, hogy már vokálisan is jelentéktelenedem, igen (sőt, fogyok, mert már a mérleg is egyre kevesebbet mutatott). Egyszóval nem adtak megnyugvást.
Őszinte önvallomásomra megnyugtatás helyett mindössze annyit feleltek, hogy az a bizonyos 21 gramm ezekszerint már távozott önből, így nincs miről beszélnünk. Részvétem!Hívja a mentőt!-és rámcsapták a kagylót.
A drogprevenciósok sem vigasztaltak meg: módosult tudatállapotomra hivatkozva kitessékeltek a vonalból.
A családon belüli erőszak mentálhigiénés szakembere már együttérzőbb volt:
-Van a családban öröklődő degeneráció?
-Hát…apám vasutas volt…
-Tudtam! Végezzen családfakutatást! Menjen le a gyökerekig! Alászolgája!-s azzal szétkapcsolt.
Utolsó mentsváram az ezotériavonal volt, de valami pránajós és egy jövőkutató énekelt a fülembe vokáldást 200 pengő másodpercdíjért, így meguntam, és letettem.
Az 5. nap már majdnem szószerint megsemmisülve ébredtem, ( a reggeli kávé is szinte átfolyt rajtam). Tagjaim nemhogy elgémberedtek, egyfajta súlytalanság vett erőt rajtam, és eldöntöttem, hogy kezembe veszem a sorsomat (amíg még van kezem), s lementem a sarki könyvtárba, hogy felderítsem kórképemet.
Családfakutatásom majdnem teljesen eredménytelennek tűnt, hosszas órák egyetlen termése az volt, hogy felfedeztem, holmi hetedgenerációs kapcsolatom van az ország egyik legismertebb fehérmágusával (annyit még halványuló elmémmel is sikerült megállapítanom, hogy szépanyám egy régi kazánfűtősegéddel való kalandjából származtatható ez a rokonság), ki magát Borisz Vé néven szignózta.
-Felkeresem őt!- döntöttem el, és még aznap kinyomoztam telefonszámát.
Félve tárcsáztam, de legnagyobb meglepetésemre nagyon segítőkész volt- súlyos állapotomra való tekintettel azonnal fogadott.
Az eldugott utcácskát hamar megtaláltam, főleg, mivel már a taxiban sem kellett fizetnem, egyszerűen már szinte csak sziluettem volt, mire odaérterm.
A hatalmas fehér épületre Borisz Vé neve volt kiírva, s kopognom sem kellett (szerencsére) , az ajtó már ki is nyílt.
-Üljön le!- szólt rám egy hang.- Hallgatom!
Vak sötétben odabotorkáltam egy széknek tűnő valamihez, és belehuppantam.
- Vedlek, mint a kígyó! - tértem a lényegre.
- Szóval nem a skandináv ősök miatt ilyen sápatag?
- Nem!Apám szemtanúk szerint félig bantu néger volt, lipiczai felmenőkkel! -harsogtam önigazolóan - De kérem, ne személyeskedjünk! A lényeg, hogy 5 nap alatt 7 faktort világosodtam! De…maga ezt honnan látja?
- Nyugodjon meg, és folytassa! Én mindent látok.
- Szóval, akkor azt is látja hogy a megsemmisülés határán vagyok. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek. Azt hiszem, elátkoztak. - És elmondtam a történetet a cigányasszonnyal történt afférról.
-Áhámm..önnek a történtek tükrében 3 lehetősége forog fenn…Önt valószínűleg egy ótriász kori átokmantrával hatástalanították, melyet a homo erectus alkalmazott jégfogú mammutok leterítésére…Hallgasson ide! -És felkattintotta a villanyt. Hirtelen egy nagy fekete szárnyat pillantottam meg a vállamon.
-Igen, én egy holló vagyok, ne ilyedjen meg, ez csak a felszín, pillanatnyi állapot. Tudja, én meg egy abesszín poszttraumatikus delej áldozata lettem! De már dolgozom a problémán. Mellesleg Ön sem túl üdítő látvány!-és egy tükröt tartott elém (Nem részletezem).
-Nincs sok időnk!-az íróasztalához repült, kutatott.
-Fogja ezt a port, fogyassza teaként napi ötször, és egy hét múlva jelentkezzen!
És most, ha megbocsát….vár a tollasbál.
Elpárologtam.
Új reményemet tisztességgel ittam, bár íze mint a savanyúcékla, szaga mint a vetélőhagyma. Azonban,- ha szabad így fogalmaznom- semmilyen építő jellegű hatással nem volt rám (hacsaknem a burjánzó szőrnövekedést nem tekintem annak, mely egyfajta mellékhatásként jelentkezett).
Alig vártam az egy hét elteltét, s szomorúan, halvány mosollyal számoltam be stagnáló állapotomról.
-De legalább nem romlik!-konstatálta.
Én meg nem tudtam nem észrevenni, hogy“orvosom” időközben prérifarkassá transzmutálódott.
-Ne is mondja!Az alaszkai fagykonferenciáról jövök!-vonyította, és témát váltott:
-Rendben! Jöjjön a második terv! Ön most elutazik a Pampákra!Holnap napfelkeltekor induljon!Ott aztán utasítom!
-De…félek, anyagi korlátaim..
-Ugyan , maga már csak látszatutas!-győzött meg.
Hajnalhasadáskor indultam, két nap múlva érkeztem meg, hogy hogyan, azt ne firtassuk. Mobilbeszélőn instruált:
-Keresse a vérvörös moszatot, Minden árnyékos helyen megterem! Hozzon élő spórákat magával, de ne érintkezzenek vízzel, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek!
Eleget tettem a kéréseinek, hogyisne tettem volna. Hazaérve már a reptéren várt.
-Jöjjön!-fogott karon (azazhogy fogott volna).
-A vörös moszat szemmelverésre a legjobb, csak sós párlében kell szaporítani, majd a gőzét inhalálni.
Sajnos ez sem járt sikerrel, mivel már nem tudtam lélegezni se, orrom is csak jelzésértékű volt, akárcsak testem. Már csak egy asztrálköd voltam.
-Itt az idő! A harmadik dobás! Több nincs!-sziszegte (nem részletezném,miért).
-Vissza a gyökerekhez!Ez alighanem egy prímásdelej volt, amit csak autentikusan lehet kikezelni!
Azzal egy putriba mentünk. Utcazaj és gyereksírás.
Közben ki is zsebeltek- de ennek örültem, mert akkor még valaki észlel- ez adta utolsó önbecsülésemet.
Egy tenyérjóshoz vitt, ( mágusom aktuális unikornisformáján már meg sem lepődtem),de az életvonalaimat sajnos már nagyítóval sem észlelték, maradt a kristálygömb.
Épp az ólba vettük az irányt , mikor azt hittem káprázik a szemem, vagyis szemem földi maradványa:
Ott állt a sarkon két pulyát mosdatva elátkozóm, lidércem!
Odarohantam, vagyis lebegtem, de nem látott meg. Fehér mágusom egyből felismerte a helyzetet, hátára vette az öregasszonyt, s „Itt várj!“ felkiáltással elvágtatott.
Nem tudom, hogyan győzte meg , kenőpénzzel vagy unikornisszarv őrleménnyel, de megvette szabadulásomat, az ellenátkot.
Attól kezdve állapotom javult, evésem rendeződött, és megerősödtem napról napra.
S most itt vagyok, örök hálával hódolva Borisznak, akinek azóta (első számú szárnysegédjeként) rovom le hálámat (most éppen orvosi pióca) egy-egy kényeztető ájurvédikus masszázzsal.
2012.
